Hírek

A csillogás estéje

2018.02.05
Február 24-én rendezzük meg az éves Thor Gálát, mellyel remélhetőleg egy remek hagyományt teremtünk. Egy közösség, egy feledhetetlen este, remek ételek, italok, buli a javából, s persze az est fénypontja: A díjátadás! Mert egy kis csillogás mindenkinek jár…

Vacsora, italozgatás, díjátadás, buli… Ezek így összességében sem hangoznak rosszul, azonban az este nem „csak” erről szól majd.

Elhangzott már, hogy a Gálával szeretnénk azt elérni, hogy a közösség ezt a rendezvényt magáénak érezze, s közösen ünnepeljünk, ám ez sem adja vissza teljesen azt, ami kerekedik majd a Thor éves gálájából:

Ezeddig is büszkék voltunk arra, hogy egyedi és utánozhatatlan az, ami a Thor légkört jellemzi: Az összetartozás, a közösség, azonban ez most egy még magasabb szintre emelkedik. Általatok, közösen!

A Beavatás vizsgák utáni rendszeres sörözés egy remek ötletnek bizonyult, hiszen az újonnan csatlakozók jobban megismerhetik egymást, s az edzőjüket. Idővel azonban egyre több régi motoros csatlakozott ezekhez az eseményekhez, s kezdett épülgetni az egyedi hangulat.

Az egyéb rendezvények, mint a nyári rafting túrák, vagy a paintballozás, valamint a versenyek is mind egyre népszerűbbek lettek. Szinte már automatikusan várja mindenki a következő lehetőséget, melyek során jól érezhetjük egymást. Együtt.

Azonban ez az esemény nem illeszthető teljesen ebbe a sorba: De akkor miről is szól ez a Gála?

Eredendően szerettünk volna egy eseményt, amikor megünnepeljük, s elismerjük azokat a teljesítményeket, melyek valóban kiemelkedőek. Nem csupán a Thor közegén belül, ám általánosan is megsüvegelendő alakítások, attitűdök. Hiszen megannyi dolgot köszönhetünk az edzőinknek, a pultosoknak, de legfőképp Nektek. Ennek pedig illik megadni a módját!

Adta magát tehát, hogy egy valódi gálát varázsoljunk, ahol kiszakadhatunk a hétköznapokból. Amikor ellátogatunk közösen egy külső helyszínre, ami arra hivatott, hogy minden feltétel adott legyen az esemény rangjához.

Sokunk irígykedve és vágyakozva, ábrándozva nézte az Oscar- és Grammy díjátadókat, ahol a sztárok megjelentek, a vörös szőnyegen, vakuk villogása közepette, majd később meghatódva indultak a pódiumra átvenni az elismerést. A jelöltek, s a vendégek, a szakmabeliek, a társak, adott esetben a riválisok pedig elismerően tapsoltak, mosolyogva. Hiszen az igazi nagyság abban is megfigyelhető, ahogy a társunk (akár versenytársunk) sikerének is őszintén, önfeledten tudunk örülni. Hasonló hangulatban gondolkodunk mi is, hiszen ha van sportszerű, összetartó, egymást segítő és büszke közeg, akkor a miénk mindenképpen az!

Bízunk abban, hogy számotokra is egy csodás, alkalmi „kirándulás” lesz a hétköznapokból megjelenni egy ilyen rangú eseményen. Ahol ünnepi öltözetben mutathatják meg a lányok, miért is dolgoznak annyit a teremben, s lépnek majd hercegnőket megszégyenítő eleganciával és ragyogással a terembe. Ahol kicsípve, elegánsan érkezhetnek a férfiak, lehengerlő kiállással, s büszkeséggel.

Adott a kérdés, hogy kell-e tartani a feszengéstől? Azonban a közeget ismerve pillanatokban mérhető lesz az idő, míg mindenki feloldódik, hiszen egy család vagyunk. Mégis egyedi alkalom arra, hogy egy kicsit más arcunkat is megmutathassuk azoknak, akik általában csak sportcipőben, edzőruhában látnak minket.

Az oldott hangulatról a korlátlan italfogyasztás is gondoskodik majd, mely remélhetőleg azt eredményezi, hogy a díjak átadását követően, illetve a vacsora után egy fergeteges, önfeledt buliba torkollik majd az este.

Ám ezt megelőzően nem mehetünk el a menü mellett sem szó nélkül. Ezt ugyancsak a gála színvonalához igazítottuk: Változatos, minőségi ételek várnak majd, ahol mindenki megtalálja majd a számára áhított ételt.

Az est fénypontja pedig a díjak átadása lesz: A 2017-es év legjobbjait ünnepeljük meg. Edzőinket, akiknek oly sokat köszönhetünk, társainkat, akik önzetlenül segítenek, akik a terem lüktetését biztosítják. Versenyzőinket, akik példát mutatnak számunkra a hozzáállás és elhivatottság terén. Pultosainkat, akik fáradhatatlanul segítenek egész évben. S talán pont Te leszel az egyik olyan szerencsés, aki bemutatásra kerül, akinek a neve elhangzik a jelöltek között. Ha pedig a színpadra szólítanak… Nos ne izgulj, ne stresszelj: A családod előtt kell csupán szerepelned!

Péntek reggel 9óráig tudtátok jelölni egymást a THOR legnépszerűbb embere díjra!
A jelöléseket az adott post alá, kommentben tehettétek meg, ám szép számmal akadt, aki élt az anonim jelöléssel, s üzenetben tüntette ki társát. A jelölteket hétfőn ti is olvashatjátok.

A szavazások hétfőn indulnak majd, amihez persze biztosítjuk a lehetőséget, hogy a jelölteket kellőképp megismerhessétek! Kövvessétek majd facebookon a híreket, s persze a szavazási felületet.

A részletek pedig:

Helyszín

ÖbölHáz Rendezvényközpont

1117 Budapest, Kopaszi gát 2.

 

Időpont

 2018 Február 24.

 

Programterv

 

19:30 Kapunyitás

20:20 Megnyitó beszéd

20:30 Vacsora

22:00 Díjátadás

23:30 Buli 02:00-ig

 

Belépő

A részvételi díjakat a regisztráció miatt az edzőtermeink pultjainál személyesen tudjátok befizetni.

Részvételi szándékotokat az outdoor@thorgym.hu címen, vagy a pultoknál jelezzétek.

A névre szóló ültetés miatt kérünk, vásárláskor regisztráljátok a pontos neveket!

 

Árak

Február 4-ig           13.900,- Ft

Február 5-11-ig     14.900, Ft

Február 12-18-ig   15.900,- Ft

UST Limited Edition kártya tulajdonosoknak Február 18-ig: 13.900,- Ft

(A kedvezményre csak a kártya tulajdonosa jogosult)

 

Dress code

Alkalmi, elegáns

 

A Gála menüje

FOGADÓITALOK – és vendégváró falatok – érkezéskor

  • Serena Treviso Prosecco Brut
  • VarjúPapa gyöngyöző rozé
  • Bodzás jeges tea
  • 100%-os orange juice
  • Pink grapefruit juice
  • Kinley gyömbér narancskarikával
  • Ásványvíz citromkarikával, jégkockával

Vendégváró falatok tálcáról kínálva

  • Füstölt sajtos mini croissant és házi tökmagos-burgonyás mini pogácsa

MENÜSOROK

Főétel választékunk chafingból kínálva, hozzá illő garnírunggal:

  • Cukkínis jérceragu szárított paradicsommal kapri pesztós jázminrizzsel
  • Rozmaringos füstölt sóban pácolt sertéscomb meleg hagymasalátán, olívás burgonyával
  • Zöldfűszeres padlizsánnal rakott joghurtos pulykamuszaka kardamomos sajtszósszal
  • Tonhalas-tejszínes rigatoni brokkolival
  • Piros pestos csirkecombfilé szójás sült bambuszos zöldségekkel

Vegetáriánus vendégeknek ajánljuk:

  • Zöldséges kelvirág curry illatos rizzsel

Salátaválasztékunk:

  • Joghurtos-citromfüves csicseriborsó saláta
  • Burgonyasaláta mézes-chilis dresszinggel
  • Bazsalikomos zöldbab saláta fetával
  • Ananászos coleslaw
  • Friss kenyérfélék: házi cipó, fehér és barna francia bagett
  • Mini zsemlék és kiflik: mákos, szezámmagos, vajas, sajtos

Desszertek, édességek:

  • Pándi meggy tortlett (az ország tortája 2009)
  • Zabpelyhes-mogyorós mini csokoládétorta
  • Mini sárgabarackos-tejfölös torta
  • Gyömbéres mini muffin

Az Italokról

Standard borválogatás

A fogadás ideje alatt az alábbi italsorokból választva az italokat korlátlan mennyiségben kínáljuk:

Alkoholtartalmú italok:

Borok:

  • Balaton (Balatonmelléki fehérbor) 2015 Béla és Bandi
  • Pócz Rose 2016 (Dél-balatoni borvidék)
  • Portugieser 2015 Lelovits Pincészet (Villány)
  • A ház borai 1,5 literes kiszerelésű borok, palackos kínálásra nem alkalmasak.

Sörök:

  • (alkoholos és alkoholmentes palackozott minőségi világos és barna sörök)
  • Soproni – csapolt sör
  • Soproni Fekete Démon, Gösser - alkoholmentes

Alkoholmentes italok:

  • Jeges tea (őszibarackos és citromos)
  • Rostos és szűrt gyümölcslevek (100%-os rostos és gyümölcshúsos narancs, őszibarack nektár, szűrt almalé)
  • Szénsavas üdítők (Coca-Cola, Coca-Cola Light, Fanta, Tonic, Gyömbér)
  • Nestlé Aquarel ásványvíz citromkarikával (szénsavas, szénsavmentes)
  • Douwe Egberts Omnia kávé tejjel, tejszínnel
  • Fekete és gyümölcstea mézzel, citrommal

 

Legyen az a mi esténk! A Thor közösség éves ünnepnapja, ami valóban csak rólunk szól! Varázsoljuk egyedivé együtt, s adózzunk tisztelettel a díjak jelöltjeinek, a győzteseknek, s persze saját magunknak. A Thor családnak!

Várunk Téged, s kísérő(i)det szeretettel!

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital