Hírek

Márciusban ismét Beavatás

2018.02.14
Nem, mi nem teszünk hangzatos ígéreteket! Nem ígérünk csodákat! Egyszerűen nem hazudhatjuk, hogy egyik napról a másikra eléred a céljaidat! Kemény munka kell, kitartás! Enélkül nem megy! Azonban immáron 5 év tapasztalatával a hátunk mögött és többszáz elégedett ügyféllel kijelenthetjük, hogy működik a program! Próbáld ki te is!

Naponta olvashatunk reklámokat, s minden médiumból folyik az információ, melyek nagyrésze átverés, ámítás és hazugság! Csodát ritkán láthatunk, s ha feltaláltak volna olyan módszert, melytől pár hét alatt lefogysz, melytől hipp-hopp kockás hasad lesz, s amitől erősebb leszel, mint valaha, akkor kérdezzük meg egyből: Hogy lehetnek a profi sportolók, akik ebből élnek, vagy az évek óta rutinos szakemberek, akiknek adott az információ – pláne, hogy a mai világban elég gyors az információ áramlása – olyan bárgyúak, hogy sok-sok órát, verítéket szánnak arra, valamint lemondásokkal kínozzák önmagukat, hogy elérjék azt az eredményt, melyet sok platformon olyan könnyen ígérnek neked?

Ne térjünk ki a számunkra negatív példákra, hiszen tudjuk mind, hogy léteznek olyan szerek, melyek gyors változást indikálnak, azonban itt minden esetben kockázattal s egészségkárosodással kell számolni, így erre nem is vesztegetünk szót!

Azonban ha azt nézzük, hogy nem élsportoló vagy, nem is vágysz arra, ami ezekkel jár. Egyszerűen szeretnél fitt lenni. Szeretnéd érezni a mindennapokban az edzés áldásos hatását. Szeretnél izmosodni, erősödni, vagy éppen a feleslegedtől megszabadulni. Szeretnéd azt érezni, hogy reggelente nem derékfájással kelsz ki az ágyból. Vágysz arra, hogy a gyermekeddel játszhass, futhass, úgy hogy közben nem esel össze. Szeretnél a 4. emeletre felbaktatni, úgy hogy ne kelljen megállni közben, vagy odafönt egy percig pihegni, míg visszaáll a pulzusszámod a normális szintre. Ha szeretnél nyáron úgy öltözni, hogy ne kelljen a pocakod takargatni, vagy a strandon lepel alatt bujkálni, akkor mindenképp meg kell mozdulnod! Mi várunk, hogy valóban értéket adjunk és segítsünk neked!

Illetve van még egy fontos szempont! Mégpedig az egészséged! Az átlag ma sajnos nem tekinthet bizakodva a jövőt illetően: Rekordokat döntöget a szívbetegségek száma, aminek a napjainkban egyre növekvő stressz sem tesz jót. Ám jó hír, hogy ezen időben tudsz javítani: Rendszeres mozgással, s minőségi életmóddal! Ezen az úton tudunk segíteni elindulni!

Amiben hiszünk az a tudatosság, s a minőség! Mindez hosszú távon kifizetődik majd, s a tested, valamint a környezeted is hálás lesz érte!

A tudatosság segít ráébredni arra, hogy sokkal jobban jársz, ha nem a saját fejed után mész! Segít abban, hogy az alapoknál kell indítani, hogy idővel ne legyen ingatag az amibe sok munkát és időt öltél. A tudatosság segít ráébredni arra, hogy ha nyáron büszkén akarsz közlekedni a strandon, vagy éppen csak szeretnéd hogy a ruhák lekerültével is büszke maradhass, akkor bizony nem 1-2 hónappal előre kell gondolkozni. De ehhez munka kell!

A tudatosság az, ami eljuttat oda, hogy észreveszed: Nem csak a külsőd miatt kell minőségi mozgást végezz, hanem az egészségedért is! A tudatosság segít eljutnod oda, hogy bizony észreveszed az összefüggéseket: Az edzéstől több energiád lesz, fókuszáltabbá válsz. Ez pedig visszaköszön a mindennapokban: Több türelmed lesz a gyermekedhez, párodhoz. Sikeresebb leszel a munkában. Több lesz az önbizalmad, jobban érzed majd magad az élet minden területén.

A minőség kérdése pedig abszolút a te érdeked: Egy nem megfelelőképpen elkezdett edzésprogram megbosszulhatja magát, s nyáron nem az esztétikummal tűnsz majd ki a tömegből, hanem azzal hogy sérült vagy.

Válaszd a Beavatást és nem fogsz csalódni!

Mi is ez a program? Mitől egyedülálló? Mitől ilyen népszerű és sikeres?

Nem esünk a piac által diktált tempó hibájába, s nem dobjuk egyből a mélyvízbe azt, aki hozzánk érkezik! Minőségi munkához igenis fel kell készíteni a testet a terheléshez! Valamint a mobilizációs problémákat, a tartáshibákat ki kell javítani! Nem véletlenül fáj a vállad, a fejed, a derekad! Napjainkban a legtöbben ülőmunkát végzünk, s ez nem egészséges! Ezt az évek óta tartó rossz folyamatot kell orvosolni, ami fokozatosságra int minket!

A Beavatás programhoz való csatlakozással kapsz egy edzőt, aki csak azért van ott, hogy kihozza belőled a legtöbbet. Hogy odafigyeljen minden mozdulatodra, hogy megállapítsa, mikre kell odafigyelned, mikben kell fejlődni, s mik azok amikben jó vagy és amikre hangsúlyt fektetve kiemelkedő lehetsz. Kapsz egy edzőt, aki biztosítja a szakmai hátteret számodra, aki egy jól felépítetett és évek óta népszerű program segítségével segít az alapoktól indulva. Kapsz egy edzőt, aki megtanítja a helyes mozdulatokat, a helyes légzést, s aki ellát adott esetben táplálkozási tanácsokkal is.

A kurzus 8 hét alatt felkészít a következő szintre. Ebben a 8 hétben megtanulod a helyes mozgásmintákat, hogy a későbbiekben egyrészt elkerüld a sérüléseket, másrészt valóban eredményesen és dinamikusan fejlődhess. Ezek mellett kijavítjuk a testtartásbéli, vagy éppen mozgáskoordinációs hibákat, melyek javarészt az ülőmunkának köszönhetőek.

Ami egyedivé teszi a programot, hogy nem a közepébe dobunk és felelőtlenül hajszolunk, hanem szépen felépített, szisztematikus lépésekkel haladunk, megalapozva a hosszú távú közös munkát. Ennek első lépése, hogy kiemelten figyelünk a törzs megerősítésére. Fáj, vagy gyenge a derekad? Semmiképp sem érdemes addig terhelni más pontokon, míg ezt a részt nem tesszük stabillá. Ezután következhet minden egyéb. Mindezek mellett pedig az állóképességedet is folyamatosan javítjuk.

Miket érhetsz el?

Megerősödsz, megszabadulsz a súlyfeleslegtől, egyre inkább elégedettebb leszel a külsőddel. Ám mi nem ezt reklámozzuk, hiszen ezek inkább kapcsolt haszonként jelentkeznek. Ami ennél sokkal fontosabb: Nem fog megviselni, ha a mindennapokban teljesítened kell, s nem köpöd ki a tüdőd, ha a gyermeked után kell szaladnod, vagy éppen felsétálsz pár emeletet. Nem érzed majd hogy fáj a derekad, be van állva a nyakad, előreesnek a vállaid. Megnő az önbizalmad, mely jótékony hatással lesz a magánéletedre, sőt a munkádra is. Kiegyensúlyozottabbá válsz, s előbb – utóbb azon kapod magad, hogy kijelentheted: „Sportember vagyok”.

Szóval minden adottá válik ahhoz, hogy elindulj és javíts az életeden! Hogy energikusabban, erősebben, fittebben és esztétikusabban menj haza a családodhoz, mutass otthon példát a gyermekednek, vagy éppen büszkén feszíts a csajok / pasik előtt.

Válaszd ki a számodra leginkább megfelelő időpontot, és vágjunk bele! A lehetőség kapuja nyitva áll előtted, hogy egy kivételes Sportegyesület tagja légy, ahol egymást segítve minden tag élete minőségi pluszt kap. Lépj hát be a kapun!

Csatlakozz hozzánk!

Órarendünket IDE KATTINTVA találod!

Válaszd ki a számodra optimális csoport időpontját, s küldj nekünk e-mailt a thorbatta@gmail.com címre!

Ha bővebb információkat szeretnél, írj nekünk, vagy hívj a +3670 638 1013 -as számon!

Az üzenetben tüntesd fel az általad választott csoport időpontját, s válaszként minden részletes információt küldünk neked!

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital